2023-03-30

Beszámoló Técsőről – 2023. március

Alapítványunk magánadakozásokból 2023-ban két alkalommal vitt segítséget Kárpátaljára a Técsői Magyar Református Liceumba az ott dolgozók és a diákok számára.  Az intézmény a környék – 38 […]
2023-03-29

Tavaszi hírlevél 2023

Kedves Támogatónk! Idén is szeretnénk köszönettel kérni az 1%-os nyilatkozatokat Alapítványunk javára.  Sőt, adót nem fizető nyugdíjasok is nyilatkozhatnak, hiszen az Államkincstár ennek alapján a „maradék” […]
2023-03-20

Jókay Károly élete követendő példa a Ludovika Collegium hallgatói számára

A Ludovika Collegium 2023. március 7-i firesidechat beszélgetésének vendége Jókay Károly, a Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram ügyvezető igazgatója, illetve a Jókay Alapítvány alapítója volt. A beszélgetés […]
2023-02-20

Bevételek és kiadások 2022

Kedves Támogatónk! A Jókay Alapítvány 2022-ben folytatta hagyományait azzal, hogy 3,5 millió forintos bevételünk 72%-a adományokból származik.  Az alapító hozzájárulásával, kamattal és az SZJA 1%-a felajánlásával […]
2023-01-31

30 éves a Jókay Alapítvány

„Van valami, ami biztató: és ez a fiatalság. És a fiatalságot nekünk kell megmenteni, nekünk kell átvinni ilyen intézetekben, sokban, mint ami a Kollégium. Szóval ezt […]
2022-12-12

Karácsonyi hírlevél 2022

Kedves Barátunk és Adományozónk! Kedves Barátunk és Adományozónk! Újabb nehéz év van mögöttünk, de hála a támogatásoknak, mi idén is sikerrel folytattuk munkánkat. Pápai Református Kollégium […]
2022-10-18

Petőfi, Jókai és a nők

Október 14-én a REFI-ben tartott előadást Görbe Márk „Petőfi, Jókai és a nők” címen, mely egyben a város Petőfi év megnyitója is volt. Az Alapítvány ötletére […]
2022-09-26

Köszönjük az 1%-ot!

A NAV értesítője szerint a 2021-es felajánlás 180.265 forint lett. Ezt három fő célra osztjuk: Pápai Református Kollégiumba ösztöndíjakra, kalotaszegi református közösségek támogatására, segélyszállítmányokra Kárpátaljára. Köszönjük!
2022-09-01

Évnyitó a REFI-ben

Jókay Károly részt vett a Pápai Református Kollégium évnyitó Istentiszteletén 2022. augusztus 31-én. 2031-ben lesz 500 éves a Refi és eddig a Jókay Alapítvány közel 60 […]
2022-08-25

Az én augusztus huszadikám – Jókay Károly ünnepi beszéde Révkomáromban

A révkomáromi Jókai Egyesület vendégeként mondott a díszbeszédet Jókay Károly 2022. augusztus 20-án. Az eseményről hírportál is beszámolt (felvidek.hu, ma7.sk), a videofelvétel itt látható, a teljes beszédet […]
2022-06-20

Találkozás a 2022-23-as tanév Jókay ösztöndíjasaival

A Pápai Református Gimnázium évzáróján találkozott Jókay Károly alapító az új ösztöndíjasokkal. A 2022-23-as tanév ösztöndíjasai: Kató Evelin, Csatári Zsófia, Kulcsár Anna és Molnár Zille Lilla […]
2022-03-16

Bevételek és kiadások 2021

Kedves Támogatónk! A magyarországi alapítványok között ritka, hogy bevételünk 72%-át adakozóknak köszönhetjük! Ha összeadjuk az alapítói hozzájárulással, szja 1%-kal és kamattal, akkor Alapítványunk bevételének 92% (!!)-a […]
2022-03-08

Beszámoló a kárpátaljai segélyszállítmány útjáról.

Bereczky Zoltán, a Jókay Alapítvány kuratóriumának elnöke 2022. március 4-én, pénteken jutott el Técsőre, ahol egy nagyobb segélyszállítmánnyal együtt vitte el az alapítvány támogatását Kárpátaljára. Így számolt […]
2022-03-01

Tartalékolt adományainkat a kárpátaljai magyarok megsegítésére fordítjuk.

Tisztelt Támogatóink! Az Alapítvány a szokásos kárpátaljai helyszínekre juttatja segélyszállítmányait, amíg lehet. Tartalékainkat bevetjük az ottmaradt magyarok megsegítésére. A napokban 600.000 Ft pénzbeli segélyt juttat el […]
2022-01-06

Jókay Károly tiszteletbeli REFI-s

2021. december 10-én Jókay Károly, alapító tiszteletbeli REFI-s oklevelet vehetett át az Á. Tóth Sándor kiállítás megnyitója keretében. Az oklevelet Baráth Julianna, igazgató asszony és Mayerné […]
2021-12-14

Karácsonyi hírlevél 2021

Kedves Barátunk és Adományozónk! Ismét nehéz éven vagyunk túl, de támogatóinknak hála mi idén is jó hírekkel tudunk szolgálni a közelgő karácsony és újév táján. Pápai […]
2021-09-21

Köszönjük az 1%-ot!

A NAV értesítője szerint a 2020-as felajánlás 160.000 forint lett. Ezt három fő célra osztjuk: Pápai Református Kollégiumba ösztöndíjakra, kalotaszegi református közösségek támogatására, segélyszállítmányokra Kárpátaljára.
2021-06-21

Találkozás a 2021-22-es tanév Jókay ösztöndíjasaival

A Pápai Református Gimnázium jelölése alapján örömmel támogatunk négy új ösztöndíjast.  A 2021-22-es tanév ösztöndíjasai: Balázs Samu, Molnár Zille Lilla, Vásárhelyi Piroska Réka és Kató Evelin
2021-06-21

Gratulálunk a 2021-ben érettségizett négy Jókay ösztöndíjasnak

Sok sikert s Isten hozott a 60+ tagu alumni közösségünkbe!
2021-05-25

Megjelent a Jókay Alapítvány 2020-as közhasznú jelentése

Kedves Támogatónk! A 2020. év közhasznú jelentését leadtuk a bíróságon, és itt is nyilvánosságra hozzuk.   Mivel a számviteli besorolások nem engedik meg az adatok közérthető, célhoz […]
2021-03-17

Bevételek és kiadások 2020

Kedves Támogatónk! Alapítványunk előzetes számai 2020-ra következnek. A bevétel és kiadás kb. 2,2 millió forint volt, de beszédesebb a grafikon. Bevételeink 85%-át az adományok, alapítói hozzájárulás […]
2021-03-17

Beszámoló a sárvásári gyülekezet 2020-as adományáról

Kedves Támogatóink! Vincze M István ref. lp. esperes, a sárvásári gyülekezet nevében számolt be a 2020-as támogatások elszámolásáról. Az ő leveléből idézünk: Igen tisztelt Jókay Alapítvány, […]
2020-12-14

Karácsonyi hírlevél 2020

Kedves Barátunk és Adományozónk! Rendkívüli év volt a 2020-as, idén sok váratlan helyzettel, nehézséggel szembesültünk, de hamarosan véget ér ez az év is, és támogatóinknak hála […]
2020-11-12

REFI bemutatkozó kisfilmek

Bemutatkozó kisfilmek készültek a Pápai Református Kollégiumról az őszi nyílt napra. A képeket elnézve érdemes ezt az iskolát támogatnunk már évek, évtizedek óta.
2020-10-06

A magyar, aki űrhajósok menüjéért felelt

A 20. század történelmét ismerve nem meglepő, hogy számos magyar kutató külföldön ért el világraszóló sikereket. Vannak köztük olyanok, akik nemzeti identitásukat mind­végig megőrizték, és utódaikat is […]
2020-09-11

1%-os adományok

Kedves Barátaink! Hála a kedves támogatóinknak, a 2019-es SZJA 1%-os adományokból 142.000 Ft-ot gyűjtöttünk. Nagyon szépen köszönjük kedves támogatóinknak!
2020-09-09

Németh Tibor helytörténeti kutató portréja

Örömmel osztjuk meg, hogy portré jelent meg a Könyvtárvilág magazinban Németh Tiborról, a Váli Mari – Hathalmi emlékek kötet szerkesztőjével. Tibor eddig négy kötetet jelentetett meg […]
2020-07-27

Jó hírek Magyarvistáról

Korszerű kulturális központ épült az egykori kántortanítói lakás helyén. Többéves munka után az elmúlt hetekben befejeződött a Kalotavár Kulturális Központ felépítése. A Magyarvista központjában található, a […]
2020-06-16

Nyári hírlevél 2020

Kedves Barátunk és Adományozónk! A nyár elején egy rövid összefoglalóval jelentkezünk Alapítványunk működéséről. Közhasznúsági jelentés Elkészült a 2019-es év közhasznú jelentése, beszámolója, melyet itt olvashatnak: A kapott […]
2020-05-28

2020-21-es tanév Jókay ösztöndíjasai

A Pápai Református Gimnázium jelölése alapján örömmel támogatunk három régi és egy új ösztöndíjast.  A 2020-21-es tanév ösztöndíjasai: Móricz Emőke Margit, Márkus Mihály Pál, Budai Levente […]