Mindez nem sikerülhetett volna a gyülekezet, a helyi emberek, a püspökség és az anyaország támogatása nélkül. Az egykori kántortanítói lakás helyén álló Kalotavár egyfajta bástyája szeretne lenni Kolozsvárnak, illetve egész Kalotaszegnek, és kész szolgálni az egész régiót kultúrával. A tervek szerint jövő év végéig befejeződne a település Árpád-kori templomának teljes restaurálása is, amely úgyszintén már évek óta zajlik.