Hathalmi Jókay-Ihász és uradalom sírkert kapuja
Hamarosan véget ér a 2017-es év is, ezért a közelgő karácsony és újév táján fordulok Önhöz, támogatónkhoz, egy rövid beszámolóval.
2017-es eredmények röviden:
A Pápai Református Kollégium 4 tanulója számára a 2017-18-as tanévre 450.000 forint támogatást adtunk át.
A nyáron Amerikában megrendezett ITT-OTT konferencián az ottani magyarok a Pápai Református Kollégium művészeti tagozat diákjai által készített műveire licitáltak, és így 100.000 forintot gyűjtöttek össze. Az összeggel a pápai kollégium művészeti tagozatának további működését támogattuk. Egy nagylelkű támogatónknak köszönhetően pedig egy LED monitort is átadhattunk a képzőművészeti képzésben résztvevő diákok számára.
A sárvásári református gyülekezet 2017. június 4-én tartott pünkösdi Istentiszteletén vettünk részt, ahol külön megemlékeztek P. Batiz Ágnesről egy róla elnevezett Gyülekezeti Központ avatásával. Ezért is külön hála mind azoknak, aki az elmúlt közel 10 évben kitartóan és bőkezűen adakoztak emlékére. Az Alapítvány egy újabb 250.000 forintos támogatást adott át a nyári gyermekfoglalkozások támogatására.
A szintén kalotaszegi magyarvistai református gyülekezet számára 250.000 forint támogatást adtunk át, a falu egyetlen, és a gyülekezet által fenntartott, magyar ajkú elemi iskolája kazánjának felújítására. Ezen túl ezt az elemi iskolának szeretnénk segíteni, fenntartóján keresztül.
A técsői református líceum tantestületének támogatására felszabadítottunk tartalék összegeket, és további 600.000 forintot vittünk el hozzájuk 2017 júniusában.
A kárpátaljai Kőrösmezőn magyar oktatás kezdődött, ennek népszerűsítésére, támogatására a Válaszút Néptánc csoport táncelőadást tartott és népi kultúrát tanított. Az alapítvány a táncegyüttes utaztatásával segítette ezt a törekvést. Bereczky Zoltán, a Jókay Alapítvány elnöke, az M1 “Ma este” c. műsorában is beszámolt a kárpátaljai munkánkról.
A Reformáció emlékünnepéhez kapcsolódóan Bakonytamási Önkormányzata reformációs emlékművet és új sírkert kaput avatott 2017. szeptember 9-én.
A Jókay Alapítvány nagy örömmel támogatta az Önkormányzat törekvéseit, hogy a falu értékeinek felkutatásáért, őrzéséért, bemutatásáért dolgoznak, így tisztelegve az ősök és a nagyjaink felé, példaként a jövőnek. Az emlékmű elkészültéhez 143.000 Ft-tal járultunk hozzá.
Hálás szívvel köszönjük meg, hogy támogatóink az adóbevalláskor is gondoltak ránk és adójuk egy százalékát alapítványunknak juttatták, így még több mint 161.000 Ft-ot fordíthatunk céljaink támogatására.
Alapítványunk indult a Nemzeti Együttműködési Alap működési célú pályázatán, amelyben az adománygyűjtő szervezetek megkaphatták az adományként gyűjtött összegek 5%-át támogatásként. Sikerrel pályáztunk, így a Jókay Alapítvány adminisztrációs költségeire 115.700 Ft támogatást nyertünk el.
Az idén elért eredményeink bizakodásra adnak okot, hogy 2018-ban tovább folytathatjuk támogató munkánkat.
Eddigi adományaikat megköszönve kívánok a Kuratórium nevében áldott karácsonyi ünnepeket, erőt, egészséget az újévben!
Budapest, 2017. december 10.
Tisztelettel,
Jókay Károly
Alapító