Pápai Jókay kör

Jókai körök – A könyv előszava

Kedves Olvasó!

Minden település, község és város polgárai számára öröm, ha ott nagy múlttal rendelkező civil szervezet tevékenykedik. Mi is büszkék vagyunk arra, hogy Pápán a Jókai Kör ebben az évben 110 éves lett. Ez a könyv az egyesület munkájának tükörképe, hitelesíti a kör tevékenységét. Számot ad a nagy múltú közösség munkásságáról, eredményeiről, de kudarcairól is.

A történeti részt olvasva megállapítható, hogy az utolsó húsz év pezsgő életről tanúskodik. Új vonás volt azoknak az utazásoknak a sora, amelyeket kulturális őrjáratoknak neveztek el. Ezek célja nem egyszerű kirándulás, hanem az ország történelmi, irodalmi, földrajzi, néprajzi értékeinek megismerése, a nemzettudat erősítése volt. Nagyszerű dolog, hogy a Jókai Kör élő, eleven kapcsolatot tart az író Károly nevű testvére két gyermekének, Jókay Móricnak és Jókay Jolánnak a leszármazottaival.

Csak helyeselni lehet, hogy a Jókai-Kör tisztségviselőinek, tagjainak a névsorát is közli a könyv, ugyanis sokat elárul az egyesületről, hogy az ott folyó munka kiket vonzott tagjai sorába. Az utolsó húsz év komoly értéke annak a nívós honismereti munkának a folytatása, amelyet a régi Jókai Kör kezdett el. Ezt bizonyítják kiadványaik, melyek mindegyike a nemes patriotizmus kialakítását szolgálta. Ide sorolható egy-egy emléktábla, emlékoszlop, emlékkereszt állítása, fa ültetése is.

Figyelemre méltó az a tény is, hogy a Pápán szervezetten működő honismereti közösségek tagjainak többsége a Jókai Körből érkezik. Dicséretes, hogy a kör sok esetben segítségére siet támogatásra szoruló közösségeknek. Így megalakulása óta pártfogója a veterán ejtőernyősök pápai csoportjának.

A kötet végén található névsorból megállapítható, hogy a tagok többsége nyugdíjas. Nyilvánvaló, hogy e tekintélyes közösség további működése szempontjából fontos az utánpótlás, a fiatalok bevonása a kör munkájába.
Ez a könyv széles körben elterjesztve minden bizonnyal alkalmas lesz arra, hogy belépésre serkentse az ifjabb generációt.

Szívből kívánom, hogy ez a törekvés sikerrel járjon!

Dr. Kovács Zoltán
Pápa város polgármestere