Karácsonyi hírlevél 2016

Técsői adományátadás
2016-12-02
1%-os felajánlás
2016-12-20

Kedves Barátunk és Adományozónk!

Ismét eltelt egy esztendő és ezért a közelgő karácsony és újév táján fordulok Önhöz, támogatónkhoz, egy rövid beszámolóval.

A 2016-os évben a szokásos céljainkat sikerült támogatni, megtartottunk egy alapítványi estet közösen a Jancsó Család Alapítványával, és többet tudtunk adományozni, mint eddig valaha három fő célunkra.

2016-os eredmények röviden:

A december eleji adatok szerint Alapítványunk 2016-ban 1.350.000 forint értékű támogatást nyújtott a hagyományos kedvezményezettjeinknek.

  • A 2016-17-es tanévben négy diákot segítettünk a Pápai Református Kollégiumban, 500.000 forintot utaltunk át az iskolának, ami rekord összeg.  Ezt a rendkívüli összeget a volt Jókay ösztöndíjasoknak is köszönhetjük, s ez külön örömöt okoz közösségünknek.
  • A sárvásári (Kalotaszeg) gyülekezet számára ismét sikerült számos adakozó bizalmát elnyerni, s 2016 nyarán 250.000 forint jutott el hozzájuk.  A sárvásári gyülekezet 2017-ben ünnepséget tart, ahol külön megemlékeznek P. Batiz Ágnesről egy róla elnevezett Gyülekezeti Központ avatásával.  Ezért is külön hála mindazoknak, aki az elmúlt közel 10 évben kitartóan és bőkezűen adakoztak emlékére!
  • A técsői református líceum (hivatalosan Técsői Kéttannyelvű Líceum) 5 tanulójának támogatására Köver László házelnök úr 500.000 forintos adományát 2016 novemberében Nt. Bereczky Zoltán, Alapítványunk elnöke, többedmagával személyesen adta át az iskola igazgatójának. Alapítványunk rendszeres támogatóinak és kamatbevételünknek köszönhetően további 100.000 forintot a Líceum igen alulfizetett öt tanárának adtuk.  Ott, Kárpátalján, van a legnagyobb szükség!

Idén december közepéig 1.424.921 forint adomány érkezett kizárólag magánszemélyektől, egy további 500.000 forint Kövér házelnök úrtól, az 1%-os felajánlás pedig 172.998 forintot tett ki.  Adakozóinknak hála igen szép évet zárunk, biztonságban indulunk neki a 2017. esztendőnek.

2017-ben a következő célokra gyűjtünk:

  • A sárvásári (Kalotaszeg) általános iskolába és a református gyülekezetbe járó gyermekek foglalkozásaira, a művelődési házuk felszerelésére;
  • A Pápai Református Kollégium diákjainak ösztöndíjaira;
  • A kárpátaljai és erdélyi szórványvidékeknek adományozott segélyek szállítási költségeire, a técsői református líceum diákjainak ösztöndíjaira;
  • Magyarvista (Kalotaszeg) fiataljainak ösztöndíjaira (ezen belül:  Kolozsvári Református Kollégium tanulói ebéd és utazási költségeire, egyeztetés alatt).

A megvalósuló segélyezést és fejlesztéseket a helyiek és toborzott önkéntesek munkájukkal kiegészítették, így megsokszorozták a befektetett összegeket. Az eredményekhez közel 50 adományozó, önkéntes járult hozzá.

Eddigi támogatásukat megköszönve kívánok a Kuratórium nevében áldott karácsonyi ünnepeket, erőt, egészséget az újévben!

Budapest, 2016. december 19.

Tisztelettel,

Jókay Károly
Alapító